2014. június 19., csütörtök

Femme fatale - a női hurrikánok halálosabbak

Bevallom néha megdöbbent, hogy miből lehet tanulmányt írni, bár a most következő azok közé tartozik, amelyek érdekesek és furcsasága ellenére sokat megtudhatunk az emberi gondolkodásról / "ösztönökről".
Amerikában ugye a hurrikánoknak van nevük. A '70-es évekig mindig női nevük volt a hurrikánoknak, mert a meteorológusok kiszámíthatatlan természetüket a nők természetével hozták párhuzamba. Bár a női természet nem változott azóta, de a politikai korrektség nevében most már felváltva férfi és női neveket kapnak a hurrikánok. 1950 és 2012 között 94 hurrikán "csapott" le az Egyesült Államokra, ezekről ismert a nevük, s az általuk okozott kár úgy emberéletben, mint anyagi javakban.
Először többeket egymástól függetlenül megkértek, hogy pontozzák férfiasságuk / nőiességük szerint a neveket egy 1-11 skálán (1 nagyon férfias, 11 nagyon nőies). Ezt követően megnézték, hogy összefügg-e a nevek nőiessége (férfiassága) a hurrikán által kioltott életek számával. Igen. Egy viszonylag férfias (Charley) hurrikán 15 halált okoz, míg egy nőiesebb (Eloise) 45-öt. Az összefüggés a nagy hurrikánokra erős, amelyek sok emberéletet követelnek. Viszont a természeti jelenségek nem igazán tudják, hogy mi a nevük, s hogyan kéne viselkedniük. Akkor mégis miért halálosabbak a női nevű hurrikánok?

Halálos áldozatok száma a hurrikán nevének nőiessége függvényében. Külön vannak véve a kisebb erősségű (szürke) és a jelentős (fekete) hurrikánok.
A feltevés szerint az emberek kevésbé veszélyesnek ítélnek egy szép női névvel rendelkező természeti jelenséget, mint egy férfiassal rendelkezőt. Ennek megfelelően egy "férfias" hurrikán közeledtével inkább és jobban védekeznek, Így kevesebben is vesztik életüket.
A kérdés eldöntéséhez három kísérletet végeztek. Először megkértek 346 embert, hogy egy 1-7 skálán mondja meg, mennyire erős lesz egy adott névvel rendelkező hurrikán (a nevek a 2014-ben majd használatos nevek közül kerültek ki). 1 a veszélytelen, 7 a nagyon nagy hurrikán. A férfi nevekhez átlagosan magasabb veszélyességet rendeltek a válaszadók, mint a női nevekhez. A férfinevek (zárójelben a jósolt veszélyessége) Arthur  (4,246), Cristobal  (4,455), Omar (4,569), Kyle (4,277) és Marco (4,380) voltak. A női nevek pedig Bertha (4,523), Dolly (4,014), Fay (4,042), Laura (4,039) és Hanna (4.181). Csak megjegyzés szinten nézzük meg, hogy a legveszélyesebbnek az arab csengésű Omart találták az emberek, s majdnem hasonlóan veszélyesnek titulálták a Bertha nevet. Ez utóbbit általánosan alkalmazzák valami igen nagydarab dolog elnevezésére, például az I. világháborúban Párizst lövő óriási német tarackok neve a Dagad Bertha (Dicke Bertha, Big Bertha) volt. A nevek veszélyességi osztályba sorolásakor a válaszadók neme nem befolyásolta az eredményt, azaz a férfiak és a nők is hasonlóan veszélyesnek vagy veszélytelennek ítélnek egy hurrikánt pusztán a neve alapján. Ez a következő kísérletekre is igaz.
A második kísérletben a 108 résztvevő kapott egy térképet és némi dumát arról, hogy a hurrikánok bizony veszélyesek (ez az egész arra kellett, hogy hangulatot keltsenek). Majd meg kellett mondaniuk, hogy mennyire lesz veszélyes az adott hurrikán. A hurrikánt vagy Alexandrának, vagy Alexandernek, vagy egyszerűen hurrikánnak hívták. A legkevésbé veszélyesnek a névtelen természeti jelenséget ítélték (4,048 a szokásos 1-7 skálán), míg a legveszélyesebbnek az Alexander nevűt (4,764). Az Alexandra (4,069) közel azonos veszélyességi pontokat kapott, mint a névtelen hurrikán.
A 3-ik és 4-ik kísérletben azt tesztelték, hogy az emberek mennyire hajlandóak (bevallásuk szerint) elhagyni otthonukat, egy bizonyos nevű hurrikán közeledtével. A 3-ik kísérletben egyszerűen megkérdezték, hogy elmennek-e otthonról, s persze azt kapták, hogy Krisztofert (Christopher) veszélyesebbnek ítélték, mint a Krisztinát (Christina). A kísérletet azért ismételték meg egy kicsit másképpen, mert nem volt benne kiürítési parancsról szó, amely hiányában sokan azt gondolhatták, hogy az otthoni bezárkózás is jó megoldás, s esetleg ezért válaszolták, hogy nem mennének el. Szóval a 4. kísérletben a fiktív meteorológiai jelentés mellé azt is közölték, hogy az állam önkéntes evakuálási parancsot is kiadott (tehát nem kötelező, de ajánlott). Nem változtatott az eredményeken ez. Az ilyen kísérleteken érződik, hogy a cikket bírálók valami mondvacsinált ürüggyel újabb és újabb kísérleteket kértek a szerzőktől. Csak, hogy tovább menjünk ezeken felmerült, hogy esetleg a nevek ismertsége befolyásolja az eredményeket, mert az Alexandert és a Cristophert is több újszülöttnek adták, mint az Alexandrát vagy a Christinát. A Victor / Victoria párosban, viszont a női név a gyakoribb, s ez sem változtat az eredményeken.
A Katrina hurrikán 2005-ből.
Mindent összevetve a nemi egyenlőségért sokat küzdő Amerikában is az emberek igen nagy része még a hurrikánokat is a nevük, azaz vélt neme alapján ítéli meg, a nőket barátságosabbak, a férfiakat veszélyesebbnek tartva. Mindenesetre a meteorológusoknak főhet a feje, hogy hogyan nevezzék a hurrikánokat, bár ha nem félnének a rasszizmus vádjától, akkor előkaphatnának egy arab férfi névjegyzéket, egy időre lenne elég név.

Jung, K., Shavitt, S., Viswanathan, M. and Hilbe, J. M. 2014. Female hurricanes are deadlier than male hurricanes. Proceedings of the National Academy of Sciences 111: 8782-8787.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése