A szándékos károkozást jobban elítéljük

Amikor leírtam a címet valami megmozdult bennem, hogy mégis miért akarok írni olyanról, ami ennyire nyilvánvaló? Pont azért, amiért ez ennyire nyilvánvaló. Nekünk az a "normális" hogy ugyanazon negatív kimenetelű cselekedet súlyosabbnak tűnik, amennyiben az elkövető direkt el akarta követni az adott cselekedetet. Más megítélés alá kerül a véletlenül betört ablak, mint a direkt bedobott. Más egy véletlenül elrontott parkolásból eredő karcolás az autón, mint egy szándékos rongálás, akkor is, ha a javításnál pontosan ugyanannyit kell fizetni. Mégsem tudjuk annyira okolni a véletlen, szándékolatlan cselekedeteket, mint a szándékosakat.

Egy közgazdasági értelemben racionális világban az 1000 forint kár, az 1000 forint kár. S teljesen mindegy, hogy szándékos vagy véletlen cselekedet következménye (vö. javítások költsége). A társadalom szempontjából viszont nagyon nem mindegy, hogy embertársaink hajlamosak-e kárt okozni társaiknak vagy sem.

A kérdéskört hipotetikus szituációkra adott válaszok alapján lehet vizsgálni. Az első tanulmányban a történet szerint egy vállalat igazgatója rossz befektetést eszközölt, aminek következtében a részben profit alapon fizetett munkatársak kevesebbet vihettek haza. Kétféle történet volt, az egyikben az igazgató egyszerűen rosszul döntött, előfordul a befektetések terén. A másik esetben tudta, hogy a befektetés nem az igazi, de szerette volna látni, hogy munkatársai többet dolgoznak, amennyiben megtapasztalják, hogy kicsit visszaesik a fizetésük. Értsd az első esetben nem volt szándékos a hiba, a másikban a vezérigazgató direkt ki akart babrálni beosztottjaival. A kísérletben részt vevők jól azonosították, hogy az ő általuk hallott verzióban szándékos vagy szándékolatlan volt-e a rossz befektetés. A kár mértékét ("Szerinted a vezérigazgató befektetése mennyi kárt okozott a beosztottjainak?") egy 0-100 skálán értékelve viszont a szándékos esetben lényegesen magasabb értékeket adtak az emberek. Tehát a kárt nagyobbnak érzékelték. A következő kísérletben megkérdezték a részt vevőket, hogy szerintük a vezérigazgató mekkora kárt okozott a társadalomnak. Ebben nem volt különbség, annak ellenére, hogy szerintem az emberek pontosan ezért tartják megengedhetetlennek az ilyen cselekedetet. Van valami zsigeri az ilyen reakcióinkban, amit nehéz a kísérletekkel jól vizsgálni. A - közgazdasági értelemben vett - racionális énünk előhívható. És szerintem pontosan ezt történt ebben az esetben is, a "társadalom" (akármit is jelentsen ez) nem szenvedett kárt, a beosztottak fizetése lett kevesebb. A zsigeri nemtetszésünk a jelenre vonatkozik. Például egy harmadik kísérletben azt nézték, hogy megváltozik-e a válaszadók kárbecslése, amennyiben tudható, hogy a szándékos "elkövetőt" elkapták és kirúgták állásából (azaz a jövőben nem tud ilyet elkövetni). Nem változtat az eredményeken, ez pont olyan rossz, mintha nem rúgják ki, a szándékos kár már megtörtént.

A szándékosság kizárható természeti katasztrófa / rossz időjárás esetén. Így végeztek olyan kísérletet is, amelyben a történet egy kiszáradt folyóról szól, ami mindenféle károkat okozott a helyieknek, a rossz terméstől kezdve egészségügyi problémákig. Az ok az egyik esetben az eső hiánya volt, a másikban pedig egy feljebb élő gazda, aki elterelte a folyócskát. A feladat az volt, hogy 7 egymás után, de viszonylag gyorsan bemutatott költségelemet adjanak össze és mondják meg, mennyi a teljes kár dollárban. A helyes válasz $2.862 volt. A szándék nélküli esetben ezt lényegében vissza is adták a részt vevők (átlagos válasz $2.753). Szóval az emberek képesek összeadni. De nem akkor, amikor valaki szándékos cselekedetéből származott kár. Az átlagos kárbecslés abban az esetben $5120 volt, ami majdnem kétszerese a tényleges összegnek. Hiába próbálták ösztönözni az embereket a pontosabb összeadásra (a legjobban összeadó 5% több pénzt kap a kísérletben való részvételért), vagy a kísérleti utasításban explicit utalni arra, hogy most csak 7 szám összegére vagyunk kíváncsiak, s kéretik külön megadni, hogy mennyit fizettetnének még a rosszt tevővel, az emberek felülbecsülték az összeget. Majdnem annyira mint az első esetben. Fontos megint leszögezni, hogy amikor nem emberi cselekedet állt a kár mögött, akkor az emberek jól adták össze a számokat.

A kutatócsoport következő (és nemrég publikált) tanulmányában hasonló kérdést járnak körül egy más történettel. Egy idősek otthonában dolgozó összekeveri a gyógyszereket, ami mindenféle kellemetlenséget okoz az ott lakóknak. Senki nem hal meg, de többen orvosi kezelésre szorulnak. A többi dolgozó a gyógyszerek hasonlósága következtében nem vette észre (nem vehette észre) a cserét. A történet egyik változatában véletlen felcserélés történt. A másikban a dolgozó direkt keverte össze, hogy ezzel megleckéztesse a néha bizony nehézkesen kezelhető öregeket. Elvégezték az összeadogatós kísérletet is, ugyanaz jött ki. Viszont az új tanulmány fő kérdése az volt, hogy mi jár az emberek fejében. Tényleg a büntetésen, valakinek az okolásán elmélkedünk, amikor szándékos károkozásról hallunk? Öt feladat közül választhattak:

1. Mond el, hogy mennyire kéne, ha egyáltalán kell, megbüntetni az olyanokat, mint az ápoló, s mennyire kéne elítélni morálisan?
2. Tölts ki egy rövid kvízt az amerikai egészségügy költségeiről.
3. Nézz meg egy egészségügyi reklámot és elemezd ki azt.
4. Mond el véleményedet az idősek ápolásáról Amerikában
5. Válaszolj különböző kérdésekre az idős-ápolással kapcsolatban

A feladatok véletlen sorrendben voltak listázva. Azt nézték, hogy hányan választják az itt 1-es feladatként jelzettett. Ugye ha éppen az amerikai egészségügy borzalmai járnak az eszükbe, akkor a 4-es fogja választani, ha a költségek (a történetben arról is volt szó), akkor a 2-est, ha a gonosz egészségügy becsapásai, akkor reklámot fog jól "megelemezni". A kutatók úgy gondolták, hogy amennyiben a büntetésen jár az illető agya, akkor az 1-est választja. És igen, a szándékos gyógyszercserés történet után többen választották ezt a feladatot. A többi feladat választására nem volt hatással a szándékosságnak (mert a többit is választották).

A lényeg? Hogy bizony a szabályok megszegését, a szándékos károkozást reflexszerűen büntetjük (büntetni akarjuk).

Hivatkozott irodalom

Ames, D. L. és Fiske, S. T. 2013. Intentional harms are worse, even when they’re not. Psychological Science 24(9): 1755-1762
Ames, D. L. és Fiske, S. T. 2015. Perceived intent motivates people to magnify observed harms. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(12): 3599-3605