A genderőrület margójára

A belpolitikai aktualitásokat leszámítva az emberi fajon belüli ivari dimorfizmus (azaz a férfiak és nők különbsége) egy állandó kérdés társadalmilag, s így tudományosan is. Azt természetesen elfogadjuk, hogy a férfiak és a nők fizikailag különböznek egymástól. Elfogadjuk ezt annak ellenére, hogy az ember fizikai dimorfizmusa nem túl nagy. Egy hím gorilla majd kétszer akkora, mint egy nőstény. Ehhez képest igen szerény különbségek vannak férfi és nő között. De általában a férfiak erősebbek, magasabbak és nehezebbek, mint a nők. Ugye?

A férfiak nagyobbak, mint a nők. De ettől még vannak apró férfiak és nagyon magas nők.

A fizikai különbséget valahogy elfogadjuk, s viszonylag keveset hallok arról, hogy a feministák követelnék, hogy az olimpián a nők és a férfiak együtt versenyezzenek. Amúgy miért nem?

Viszont, ha viselkedésről van szó, akkor legfeljebb a nevelésből fakadót vagyunk hajlandóak elfogadni, pedig különbözőek vagyunk.

S mivel érzékeny témáról van szó álljon itt egy nagyon fontos megjegyzés: imádunk általánosítani, de az nem működik állandóan. Nem értjük a statisztikát, mert a világlátásunk fekete-fehér. A szürkével nem tudunk mit kezdeni. Szeretnénk (?) ha a különbségek nagyon élesek lennének, mert az egyszerű. Akkor pontosan tudnánk mit várhatunk egy embertől. A világ viszont nem ilyen.

A nők általában jobb anyák, mint a férfiak. Ugye ezzel egyet tudunk érteni? Pedig ez is egy általánosítás, ami csak részben igaz (erről később). S persze mindenki "tudja", hogy a nők nem értenek az elektronikai dolgokhoz, kivéve a mosógéphez, ami viszont egy megfejthetetlen rejtély egy férfi számára. Pedig nincs olyan génünk, ami minden műszaki tárgy használatát akadályozza a nők számára, kivéve, ha az a konyhában vagy a fürdőszobában található, azok viszont nem működnek a férfiak kezében. Nagyjából ugyanaz az agyunk és nagyjából ugyanolyan a testünk felépítése. Így aztán a férfiak képesek mindarra, amire a nők. Kivéve, hogy nem tudnak szülni. Képesnek lenni valamire viszont még nem jelenti azt, hogy hasonlóak a hajlamok, affinitások, erősségek. S a heves viták itt kezdődnek.

Egy tanulmányban megvizsgáltak 169 nő és 112 nő agyát MRI-vel. A nők és a férfiak agya egyes részeikben eltérő. Vették a 10 legjobban eltérő részt, s megállapították, hogy néz ki a nagyon férfi és a nagyon női agy. Egyszerűen vették, hogy a mintában milyen forma volt inkább a férfiakra jellemző (az eloszlás egyik szélén), s mely a nőkre. Ez egy folytonos, átfedő eloszlás. Nem találtak olyan tulajdonságot, ami egyértelműen jelezné, hogy a vizsgált agy nőhöz vagy férfihoz tartozik. Sőt nagyon kevés olyan személy van, akinek az agya "tipikus" (mivel kevés ilyen van ez a szó teljesen félrevezető), azaz csak a nőkre vagy csak a férfiakra jellemző formákat tartalmaz. Zömében ilyen és olyan is van bennünk. Csak egy férfiban inkább a férfiakra jellemző (ezért hívjuk így), míg a nőkben a nőkre jellemző képletek vannak. Nem tudjuk, hogy az agyunk ezen részei miért felelősek. Nem tudjuk, hogyan befolyásolják a személyiséget, s azt sem tudjuk, hogy a kialakult különbség genetikai és/vagy a nevelés/fejlődés eredménye. A lényeg, hogy különbözőek vagyunk, de nem annyira, hogy két teljesen elváló kategóriára lehessen minket osztani. Ez azt hiszem összecseng azzal, amit tapasztalunk a világban.

S ha már az anyaság is szóba került, egy tavalyi (2014-es) cikk azt próbálta megnézni, hogy hogyan viszonyulnak a nők és a férfiak a csecsemők gondozásához: van-e valami különbség az agyi működésben, miközben gyerekről gondoskodnak. Mindezt úgy, hogy tradicionális párokat és homoszexuális (férfi-férfi) párokat is vizsgáltak. Ez utóbbi lehetőséget ad, hogy családban nevelkedő gyerekek mellett vizsgálhassuk valamelyest, hogy milyen "anya" lenne egy férfiból. Ez nagyon fontos a vizsgálat szempontjából, mert bár vannak családok, ahol a férfi marad otthon a gyerekkel, de kérdéses, hogy mennyire válik anyává a férfi (Egy-két pelenkacserétől mindenesetre nem lehet nővé változni, tapasztalatból tudom. Nagy számú peluscseréről nem tudok nyilatkozni.). Az agynak két része mutatott kifejezett különbséget. Az amigdala és a sulcus temporalis superior. Az előbbi az anyákban és az elsődleges gondozó apákban aktiválódott erősen, míg a másik a másodlagos gondozó apákban (akik mellett volt nőnemű anyja a gyereknek) és az elsődleges gondozó (homoszexuálus) apákban. Ez körülbelül azt jelenti, hogy az elsődleges gyereknevelővé előlépett férfi agya megtart férfia (apa) jellemzőket ÉS átvesz női (anya) jellemzőket. Rendkívüli módon plasztikusak vagyunk, amikor viselkedésről van szó, de azért nem a végtelenségig. Az "anyaság" feladatát egy férfi is el tudja látni. De máshogy fogja ellátni. Mert mások vagyunk.

A "genderőrület" számomra azt jelenti, hogy nem vagyunk képesek felfogni, mit jelent részben különbözőnek lenni. Egyrészt szeretjük, ha a dolgok egyértelműen elválnak. Vannak almák és körték. És ha már valami különböző, akkor szeretünk (?) alá-felé rendelésben gondolkodni. Mindkettő helytelen. Az elsőnek a valóság mond ellent. Mások vagyunk, de nem annyira, hogy ne lenne átfedés. Sokféle ember van, sokféle nő és sokféle férfi. A másik, a nyugati világképpel ellentétben, hogy nem minden jó-rossz, alacsonyabb-rendű és magasabb-rendű. Vannak egymás mellé rendelt "dolgok". A férfi és a nő ilyen. Jing és Jang. Egyik sincs a másik nélkül, s mindegyik tartalmaz valamennyit a másikból.

Hivatkozott irodalom

• Abraham, E., Hendler, T., Shapira-Lichter, I., Kanat-Maymon, Y., Zagoory-Sharon, O. és Feldman, R. 2014. Father's brain is sensitive to childcare experiences. Proceedings of the National Academy of Sciences 111(27): 9792-9797
• Joel, D., Berman, Z., Tavor, I., Wexler, N., Gaber, O., Stein, Y., Shefi, N., Pool, J., Urchs, S., Margulies, D. S., Liem, F., Hänggi, J., Jäncke, L. és Assaf, Y. 2015. Sex beyond the genitalia: The human brain mosaic. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(50): 15468-15473