2016. január 24., vasárnap

A háború hajnala - tájkép csata után

Nem is olyan rég számoltam be egy tömegsírról, amely ékes bizonyítéka, hogy a letelepedést követően a közösségek közötti harcok megjelentek. Kérdés, hogy a vadászó-gyűjtögető csoportok a rajtaütéseken kívül harcoltak-e egymással? A kérdés erősen vitatott, s a jelenlegi vadászó-gyűjtögető társadalmakból nehéz extrapolálni.

Engedjétek meg, hogy most is a csimpánzokkal hozakodjak elő! Amikor két csapat találkozik, akkor nagy sivalkodás, mellveregetés és kirohanások közepette a két csoport igazából nem tesz egymással semmit. Kivéve, persze, ha valakit sikerül a csoportjától elszakítani. Akkor ugyan az történik, mint amikor egy járőröző (komolyan! van, hogy direkt azért vonulnak végig a területük határán, hogy megvizsgálják a szomszéd nem jött-e át) csapat talál egy egyedül levő csimpánzt: megölik. Széttépik. Agyonütik. Az egyedüli csimpánznak nincs esélye a túlerővel szemben. A rajtaütésnek is ez a lényege: a támadó testi épségét nem nagyon veszélyeztető módon a másik csoport irtása (a rajtaütések célja azért zömében a lány vagy jószáglopás, bár a bosszú elég jó indok a sima öldöklésre). Csoporton belül is van halálos kimenetelő agresszió. Az embereknél is. Ez utóbbi általában 1-1 személy ellen irányul. A több halálos áldozattal járó eseményeket így csoportok közötti harcnak tulajdoníthatjuk.

2012-ben Kenyában, a Turkana-tó melletti száraz (évi 19 nap lehet eső) területen bukkantak az üledékbe süllyedt holtestekre / emberi maradványokra (kb. itt). A terület valaha a Turkana-tó árterületéhez tartozott, mára a tó jócskán visszaszorult. A leletek körülbelül 9.500-10.500 évesek (korai Holocén, a kőkorszak utolsó fázisának, a neolitikumnak a kezdete), a környéken még nincs mezőgazdaság, csak kőeszközöket használnak (fémet nem).

Összesen 27 személy maradványait találták meg, amelyből 12 csontváz viszonylag jól megmaradt. A 27 személyből 21 felnőtt (8 nő, 8 férfi és 5 nem meghatározható nemű). A gyerekek a nők mellett haltak meg. Érdekes, hogy a gyerekek - egy kivételével - mind 6 év alattiak voltak. Érdekes a fiatalok teljes hiánya! A halottak között a sok nő furcsa.

A 12 jó állapotban levő csontvázból 5 vagy 6 koponyáján vagy nyakán fedezhető fel nyíltól származó seb, 5 esetben a fejet ért ütés okozta a halált. Két esetben nem található a csontokon halál előtti sérülésre utaló nyom (ne feledjük, hogy a lágy részeket érintő vágástól el lehet vérezni, de a csontokon nem látszik), de a csontvázak helyzetéből arra lehet következtetni, hogy megkötözték őket.
A maradványokban talált nyílhegyek (valószínűleg azok), illetve (a) az egyik koponya a beékelődött obszidián nyílheggyel (bal oldalon az a fekete beékelődés).
Biztos, hogy egy csoportok közötti harc "eredményét" fedezték fel a régészek. Kérdés, hogy egy részben letelepedett csoportot forrásaiért (találtak edényeket, amiben ugye élelmet tárolhattak), nőiért (ehhez azért sok a női halott), fiataljaiért vagy földjükért támadtak vagy két alapvetően vadászó-gyűjtögető csoport ritka, de nem elképzelhetetlen háborúskodásának tanújelét fedezték fel. Mindenesetre a csoportok közötti nagyobb skálájú (tehát nem 1 ellen sokan) harc legkorábbi példája ez a felfedezés.

Einstein azt mondta, hogy "amíg lesz ember, addig lesz háború" (So long as there are men, there will be wars.). Egyelőre sajnos nem tudunk ellentmondani neki. Viszont igaz-e, hogy amióta van ember, van háború is?

Hivatkozott irodalom

Lahr, M. M., Rivera, F., Power, R. K., Mounier, A., Copsey, B., Crivellaro, F., Edung, J. E., Fernandez, J. M. M., Kiarie, C., Lawrence, J., Leakey, A., Mbua, E., Miller, H., Muigai, A., Mukhongo, D. M., Van Baelen, A., Wood, R., Schwenninger, J. L., Grün, R., Achyuthan, H., Wilshaw, A. és Foley, R. A. 2016. Inter-group violence among early Holocene hunter-gatherers of West Turkana, Kenya. Nature 529(7586): 394-398

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése